2022. márciusában a búcsúzó kormány választási fogásként, és persze haveri köre kitömésére, a közoktatás 12 évnyi szándékos leépítése után váratlanul laptopokat osztott az iskoláknak.
Ez a lépés nem volt _teljesen_ kárba veszett, de látszott rajta, hogy hiányolta az érintett szakemberekkel való teljes körű és megfelelő konzultációt, a minimumcélok meghatározását, amit a következő kormányzat idején haladéktalanul pótolni kell.
Annak célja ugyanis, hogy digitális eszközöket adjunk a fiatalok kezébe, nem kevesebb, mint:
a funkcionális digitális analfabetizmus újratermelődésének megakadályozása.
A funkcionális digitális analfabetizmus egy olyan jelenség, amely az egész társadalmat – és nem csak a miénket, de a miénket különösen – érinti minden korosztályban lenyomva a társadalmi mobilitást, ezért ez messze nem csak a közoktatás problémája, de ebben a kis cikksorozatban most elsősorban ezzel szeretnénk foglalkozni utalva a rendszer egészére is.
A funkcionális digitális írástudás, mint alapkompetencia
Az információs forradalom lehetővé tette, hogy a digitális eszközök kifejezőeszközökké váljanak, a gyerekekben pedig, a néhány éves gyerekekben is ott van a kifejezési vágy, ez nagyon jó alapja tanulásnak, hiszen az ismereteink kreatív módon jutnak magasabb szintre.
Az alapvető "analóg" készségeink mint például formák kombinációja (ideértve a betűkét is... :)) nagyon hamar kiterjeszthetők a digitális tér lehetőségeivel is, ezért a gyerekek, amint ezt a lehetőséget _is_ megismerik, szeretnek digitálisan alkotni úgy önállóan, mint pedig együttműködve.
Álláspontom szerint ezt a vágyat kell megragadni és jól használni a közoktatásban is, a digitális technológia az információszerzést és a kritikus információfeldolgozást nagyban segíti, így a modern oktatás fókusza magasabb szintre emelkedhet, az önkifejezés és az együttműködés szintjére, amely többek között kreatív, funkcionális digitális írástudásban nyilvánulhat meg, ezért a közoktatásban tekinthetünk erre, mint cél, és ennek megfelelően kell – a legtágabb értelemben is – a digitális eszközeinket megválasztani.
A következő rész gondolatkísérleteiben részben megfogalmazok majd néhány funkciót, másrészt igyekszem hozzájárulni a vitaindításhoz, hogy ennek fényében milyen komplex hardver-szoftver eszközök bevezetése lenne kívánatos.