A mogyerság a szíriuszi "mindig is itt voltunk, mi vagyunk a világ legősibb népe"-féle parttalanságon kívül minden akadémiai és dilettáns elmélet szerint kelet felől érkezett hazánkba, a Pannon-medencébe. Az ezt megelőző utolsó tartós állomáshelye szintén minden elmélet szerint a mai ukrán változat szerinti Dnyeper, korabeli latin nevén Danaper torkolatának keleti és nyugati vidékén volt, a középkorban innen érkeztek az előbb magukat mogyereknek, majd a középkor végétől lassan magyaroknak nevező mintegy 10 törzsből álló (Abák, Megyerek és így tovább) honfoglaló törzsek, akik a kor szokása szerint az utolsó itteni erős néppel való legendás kapcsolatuk alapján - Hunor, s Magor testvérek, az ószövetségi korban élt Nimród király unokái - igyekeztek legitimálni jelenlétüket a vidéken, meglepő harcmodorukkal például Bécset leszámítva el is foglalták a medencét, majd a választóvonaltól nyugatra kerülve, a nyugati kereszténység védelmezőjeként be is létek az Európai Unió megfelelőjébe és egészen Spanyolországig ható dinasztikus kapcsolatokat alapítottak.Mindez történelmileg nagyon szép és világos és különös érdemként elmondható, hogy az ugor törzsek milyen hatékony szövetséget tudtak kötni a Fekete- és Kaszpi-tenger vidékén, majd azt sikeres vezetőként ide nyugatra, egy polgárosodás útján elinduló világba vezetni.
Máig mindannyian kutatjuk azonban, hogy alakult ki a m*nch- kezdetből (ennek m*gy- ra válás tiszta) a mogyer népnevünk (mely aztán a középkor vége felé magyarra vált). Azokból a nyelvi alapokból ugyanis, amit az Dél-Urál és Fekete-Kaszpi térség közti állandó nomád állattartó mozgásunkból örököltünk, leginkább csak n*nch kezdet eredeztetése tiszta, dél-uráli körszakból a -er végződés egész biztosan nem, ez nem fordul elő, lásd például a komi, permi, mari népneveket. Szerencsére a nyelvfejlődést egyre jobb eszközökkel kutathatjuk, de sokat és nagy körültekintéssel kell még kutatnunk, hogy jó eséllyel valószínűsíthető lehessen, a mogyer népnevünk a fenti említett folyónál alakult ki.
