HTML

sas@blog.hu

Friss topikok

Lendvai Ildikó: Szolidaritással kell előkészíteni a terepet a változáshoz

2022.04.11. 20:45 satie

A kegyetlen biztonság helyett a szolidaritás biztonságát nem tudta elég erősen, hitelesen felmutatni most az ellenzék, amelynek a következő választásokra biztos, hogy személyekben is jelentősen meg kell újulnia, addig is azonban épp ezt kell mindennapi munkával kiépíteni – erről beszélt Lendvai Ildikó, hétfő este az ATV Egyenes beszédben.

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke és Kende Péter beszélgettek hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában az országgyűlési választások után kialakult helyzetről.

"Nem tudtok a biztonság címkéjét eléggé magunkra akasztani, egyszerűen azért, mert nem mutatkozunk eléggé kormányzóképesnek" – a politikus hangsúlyozta, nem sikerült eléggé pontos keretet adni a plurális együttműködésnek.

Kende Péter szerint ezt főleg a vidéken élő embereknek nem sikerült kellően hitelesen megmutatni.

Márpedig a hitelességet most, minél hamarabb meg kell mutatnia mindazoknak, akik szeretnék elkezdeni az újjáépítkezést.

"Meg kell próbálni szolidárisnak lenni azokkal, akiknek most még nagyobb bajuk lett, addig is meg kell próbálni valamilyen módon rávilágítani, hogy mi a vérlázítóan kegyetlen és gonosz ebben a rendszerben. Igen, hosszabb távon egy egészen más szerkezetű ellenzék fog jönni feltehetően más figurákkal, de addig nem lehet karba tett kézzel lenne semmiképpen sem. Ez alatt nem a jó parlamenti beszédekre célzok, mert azokkal nem sokra mentünk eddig sem, hanem a társadalmi szolidaritás külső megnyilvánulására, csak ahhoz előbb a választókkal való szolidaritás gesztusa kell!" – hangsúlyozta Lendvai Ildikó. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabadon.blog.hu/api/trackback/id/tr7517805633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása